Labrador Retriever Standard | Labrador eredete | Labrador magyarországi története | Champion Labradorok | Linkek

 

 


A labrador magyarországi története (Kiss Zoltán közreműködésével írta Donáth Zoltánné) Magyarországon a labrador a kevéssé ismert fajták közé tartozik. De ha valaki megismerkedik a labrador természetével, a fajta csodálójává válik. Az első labradorok az 1960-as években kerültek Magyarországra, de hosszú ideig az állomány száma jelentősen nem változott. Az 1980 - as évek elején egy állami gazdaság határozta el, hogy

labradorokat használ a nagyterítékű szárnyas vadászatokhoz. Ennek megfelelően Field Trial típusú kutyákat hoztak be, Angliából egy kant és egy szukát, valamint egy szukát Franciaországból. Ezeken kívül más kutyákat is használtak, de az állomány meglehetősen kicsi volt és sem küllemében, sem természetében nem volt megfelelő. A kedvező változás a 80-as évek második felétől kezdődően következett be. Ez alapjában két tenyésztőnek köszönhető. Egyikük, Kovács Lilja Eeva (Pohjolan kennel) Finnországban született, de 1985 óta Magyarországon él. Magával hozta Hirsipirtin Gastont (Kupros Kassidy x Follytower Hedda, tenyésztő: Ritva Tervo). Hirsipirtin Gaston sokat javított az állományon, legsikeresebb utóda Pohjolan Hubertus (Hirsipirtin Gaston x Von der Nutzen Ballantine, tulajdonos Szikla Gyula ) munkában és küllemben is kiváló tulajdonságokkal bír.A következő finn import 1989-ben, szintén a Hirsipirtin kennelből egy fekete szuka, Hirsipirtin Uhmamieli (Sandylands Kingfisher x Hirsipirtin Emma) volt. Őt a másik meghatározó kennel tulajdonosa - Kiss Zoltán (Midnight Sun kennel) - importálta. Kevés utóda született, de azok szinte kivétel nélkül nagyszerű kutyák. Sajnos, akkoriban a "show" labrador szokatlan látvány volt a kiállításokon, így nem érhették

el az őket megillető eredményeket. Azóta ez a helyzet valamit változott, bár bíróink zöme all-rounder bíró és nem labrador-tenyésztő. Ezért a kiállításokon nincsen a tenyésztést előre vivő, egységes szemléletű bírálat.A következőnek megemlítendő import kan 1993-ban szintén Finnországból érkezett, Karusellin Fanfar (Narjana's Lamborghini x Hirsipirtin Karuselli, tenyésztő Päivi Takanen, tulajdonos Ritva Tervo), aki a Midnight Sun kennelben fedezett. Ő kétévesen, 1993-ban Európa-győztes lett. Jef Verrees és Kiss Zoltán együttműködésének eredményeként a Midnight Sun kennelben fedezett egy ideig néhány, az Of Lucifer's Delight kennel tulajdonában lévő kan. Ezek a kanok jelentősen javították a magyar állományt. Ezek név szerint: MultiCh. Paducah Indiana Jones (Kupros Lucifer x Unchanged Melody Of Tintagel Wind, tenyésztő Mme L. MacArthur, Belgium), az 1995. évi Fiatal Világgyőztes Sirius van't Balkenhof (Quatro Of Lucifer's Delight x Sweettrees Nina, tenyésztő: M. Leynen), Cambremer Royal Musician (Rocheby Royal Oak x Cambremer All That Jazz, tenyésztő Joyce and Leslie Brabban), Utopie of Lucifer's Delight (Blondella Butch Cassidy x Rival Of Lucifer's Delight) valamint MultiCh. Blondella Bonny Lad (Trenow Brigadier x Blondella Balalai'ka, tenyésztő: Mr. és Mrs. Burton, tulajdonos: Jef Verrees). A tenyésztők jelentős része hozott le tőlük almot. Blondella Bonny Lad Európa- és Világgyőztes, 12 ország championja és Field Trial eredményekkel is rendelkezik. Korábban nem volt, és valószínűleg egy jó ideig nem is lesz olyan kutya, amelyik nagyobb hatással volna a magyar állományra. Ma a kiállítások győztesei nagyrészt az ő utódai közül kerülnek ki. Néhány példa: HCH. Midnight Sun Eastern Boy (Blondella Bonny Lad x Midnight Sun Cassandra, tenyésztő Kiss Zoltán, tulajdonos Nick Jenő), HCH Midnight Sun Fairy Tale (Blondella Bonny Lad x Midnight Sun Baccara, tenyésztő Kiss Zoltán, tulajdonos Eördögh Balázs) és HCH Fair-Way Lyric (Blondella Bonny Lad x Fair-Way Della, tenyésztő Maróti Dénes, tulajdonos Donáth Zoltánné). Ezek az utódok nemcsak a kiállításokon, hanem munkában is bizonyítanak.Blondella Bonny Lad utódai között kell megemlíteni Hirsipirtin Bonbont és Hirsipirtin Balladit (anyjuk Hirsipirtin Öttökkä). Ők a Hirsipirtin kennelben éltek, és már felnőtt korukban -eredményes finnországi kiállítási szereplés után - kerültek a Pohjolan kennelbe. Hirsipirtin Balladi volt az 1997-es klubkiállítás fajtagyőztese (bírált Walter v.d.Broeck, Belgium). Sajnos a tenyésztésben nem tudnak szerepet játszani, lévén alig néhány utódjuk. A Pohjolan kennelben fedez jelenleg Hirsipirtin Austin (Narjana's Lamborghini x Hirsipirtin Örriöykky), ő az egyik meghatározó tenyészkan az országban, számos utóda van. Legújabb sikeres utóda Pohjolan Tobias (Hirsipirtin Austin x Pohjolan Oriola, tenyésztő Kovács Lilja Eeva, tulajdonos Dávid József). A másik meghatározó tenyészkan pedig ICH Minimaxin Quite A Hero (M'ladys Snow-Ball x Minimaxin Legenda, tenyésztő Kaarina Heininen, tulajdonos Kalász Tibor és Hajdú Mária), aki azonban kiváló küllemét sajnos utódaira gyengén örökíti. A 90-es években Hollandiából, a Silronray's kennelből érkeztek hozzánk kutyák, és jelentős sikereket mondhatnak magukénak. Egyikük kan: Silronray's Man With A Mission (Cambremer Bravo Of Silronray's x Carnival Queen at Jenrae, tenyésztő: S.G. Liebrecht van Peursen, tulajdonos Maróti Dénes). Ő volt a Best in Show az 1996-os klubkiállításon, bírált Jef Verrees. Sajnos a tenyésztésben nem jutott a pedigréjét és küllemét megillető szerephez. Ennek oka az, hogy homozigóta fekete és sajnos Magyarországon a sárga labrador annyira divatos, hogy a fekete kölykök csak nagy nehézségek árán adhatók el. Ugyanabból a kennelből a szuka: HJCH Silronray's On Step to Tardom (Bradking Solo x Sandylands Scilla, tenyésztő: S.G. Liebrecht van Peursen, tulajdonos Maróthy Károly), fajtagyőztes lett az 1998. évi klubkiállításon. A magyar labradorozás történetében fontos mérföldkő volt az 1998-as retriever klubkiállítás. Ugyanis Magyarországon először bírált minden fajtát anyaországbeli tenyésztő és bíró.. Ennek köszönhetően rekord nevezés született, 84 labradort neveztek be. A Magyar Retriever Klub elnöke, Kiss Zoltán meghívását Mr. Peter Hart (Kupros kennel) elfogadta és eljött megnézni a kiállítást. A kiállításon a labradorokat Mr. Richard Edwards (Lasgarn kennel) bírálta. Napjainkban a labrador állomány elég szélsőséges. Vagyis van egy kevés igen kitűnő minőségű kutya - főleg import és import kutyák utódai. Ugyanakkor elég sok közepes és gyenge minőségű kutyát láthatunk a kiállításokon. Azért a kezdetekhez képest jelentős a javulás. Reméljük, hogy ez a pozitív változás tovább gyorsul. Az utóbbi két évben megnőtt az importkutyák száma. Ezek a következők: Cuanbank Storm Master (Cannonridge Jackdaw x Foulby Classic, tenyésztő Mr. J McClements, tulajdonos Kiss Zoltán),Fieldvalley's Marcus (Pangrose's Villert x Guidelines Dailuaine, tenyésztő Sven Slettedal, tulajdonos Kiss Zoltán),Hirsipirtin Xanadu (Winnie's Frankfurter Team x Hirsipirtin Anglia, tenyésztő Ritva Tervo, tulajdonos Kiss Zoltán),Mallorn's Monsoon (Trendmaker's Tycoon x Trendmaker's Make Your Move, tenyésztő Anu Honkapirtti, tulajdonos Donáth Zoltánné és Kiss Zoltán),Mallorn's Shaggydog Story (Rosanan Whisky Sour x Mallorn's Opium, tenyésztő Anu Honkapirtti, tulajdonos Kiss Zoltán),One Upmanship of Tintagel Winds (Othamncourt Rue of Colinwood x Made in England of Tintagel Winds, tenyésztő Felicity Leith-Ross, tulajdonos Olasz János),Romance of Lucifer's Delight (Kupros Macduff at Zanys x Orient Pearl of Lucifer's Delight, tenyésztő Jef Verrees, tulajdonos Kiss Zoltán), Silronray's Fire Cracker (Shadowsquad Take That x Paprika Dream at Silronray's, tenyésztő S.G.L. v. Peursen, tulajdonos Zdellár Józsefné).Silronray's Red Adair (Shadowsquad Take That x Paprika Dream at Silronray's, tenyésztő S.G.L. v. Peursen, tulajdonos Zdellár Józsefné),Trendmaker's Star Wars (Tweedledum Murphy's Law x Trendmaker's She's Got The Look, tenyésztő Pamela Svensson, tulajdonos Pamela Svensson és Kiss Zoltán),Tweedledum Crunchy Snack (Dickendall Arnold x Tweedledum Mascara, tenyésztő Kirsi Luomanen, tulajdonos Kovács Lilja Eeva),E kutyák nagy része teljesen új vérvonalakat jelentenek Magyarországon. Bizonyára nagyon komoly minőségi javulást fognak hozni.Hazánkban a munka és a kiállítási vonal nem különül el olyan élesen, mint külföldön. Pontosabban a kiállítási típust tenyésztik nálunk, míg a labradorok jelenléte mind vadászatokon, mind Field Trialokon jelentéktelen. A kiállítási kutyák között vannak néhányan, akik munkaeredményekkel is rendelkeznek. A show championátushoz szükséges követelmények: munkavizsga és három nemzeti kiállításon elért CAC cím. Az első és utolsó megszerzett CAC cím között legalább egy évnek el kell telnie. Field Trial championátus nincsen.1998. novemberében elkötelezett labrador tenyésztők, tartók és vadászok kezdeményezésére megalakult a Magyar Labrador Retriever Egyesület. Korábban hazánkban nem volt labrador klub, csak retriever. Az egyesület célja, hogy jó küllemű, temperamentumú és egészséges labradoraink legyenek. Szeretnénk nemzetközi színvonalú kiállításokat és Field Trialokat rendezni. Ezenkívül figyelmet kívánunk fordítani az állatvédelemre, ami sajnos Magyarországon még nagyon kezdetleges állapotban van. Az egyesület saját negyedévente megjelenő újságot készít. Ez azért nagyon fontos, mert magyar nyelven semmilyen labradorral kapcsolatos irodalom nincs. De szerencsére előttünk van számos jó példa, és ami ösztönöz bennünket, az a LABRADOROK SZERETETE!

Megjelent az International Labrador Digest 1999. január/februári számában